Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára


Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára a város legfiatalabb közgyűjteménye. A megye döntéshozói már az 1970-es években foglalkozni kezdtek egy fióklevéltár létesítésének gondolatával, de ezen elképzelés gyakorlati megvalósítására csak a rendszerváltást követően nyílott lehetőség. A település önkormányzata 1992-ben elérkezettnek látta az időt, hogy megalapítsa az esztergomi székhellyel működő Komárom-Esztergom Megyei Levéltár Tatabányai Fióklevéltárát. A megyeszékhely vezetői már ekkor javasolták, hogy az új intézmény rövid időn belül kerüljön városi kezelésbe. A döntő változást az 1995-ös esztendő hozta, amikor is Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára önállóvá vált.

Mivel az 1990-es évek gazdasági és társadalmi változásai következtében folyamatosan megszűnő illetve átalakuló városi intézmények iratanyagának elhelyezése az addig a Polgármesteri Hivatalban helyet kapó közgyűjtemény raktáraiban már nem volt lehetséges, ezért sürgősen meg kellett oldani az egyre növekvő levéltári anyag elhelyezését. Amikor az önkormányzat 1995-ben úgy döntött, hogy a régi tatabányai városházát (ma: Felsőgallai Szolgáltatóház) felújítja, akkor ezzel egyidejűleg arra is alkalom kínálkozott, hogy az intézmény újabb raktárhelyiségekhez, valamint az iratanyag feldolgozásához szükséges korszerű munkaszobákhoz és kutatóteremhez jusson. A városi levéltár 1996-tól új környezetben, egyre bővülő iratanyaggal, szakkönyvtárral és időszaki kiállításokkal várja a helytörténet iránt érdeklődő tatabányai polgárokat.

Hírek

Kutató- és ügyfélszolgálat
Hétfő 8.00-16.00
Kedd 8.00-16.00
Szerda 8.00-16.00
Csütörtök 8.00-16.00
Péntek 8.00-12.00

A3 plakat mod